Köszöntöm Kiss István fajtahonosító honlapján


A molossusok mint fajtacsoport meghonosítása Magyarországon az 1980-as évek közepén kezdődött. A csoport legismertebb képviseloje a mastino napoletano (nápolyi masztiff) az 1970-es években már jelen volt hazánkban, de a '80-as évekre eltűnt. 1985-ben és az azt követő években hatalmas előrelépés történt a fajták vonatkozásában:

Az 1980-as évek elején lettem figyelmes e fajtacsoportra és később váltam rajongóvá a molosser fajták iránt. Külföldi újságot olvasva egy mastiff-típusú kutya keltette fel érdeklodésem: a BULLMASTIFF. Ebben az időben Magyarországon nem volt ilyen fajta, ezért külföldön kerestem, kutattam a megnyerő külsejű, rövid pofájú kutya után. Mivel ekkor bullmastiffot nem találtam, így egy másik fajtát vásároltam, amely nem a keresett fajtához hasonlított de éppen annyira volt molosser mint a bullmastiff, ez pedig a MASTINO NAPOLETANO. Ezzel a kutyával, mely Inez névre hallgatott, alapítottam meg a MOLOSS KENNEL-t, 1985-ben. Ettől kezdve pénzt, időt és energiát nem kímélve csak ez a fajtacsoport érdekelt. Mindent megtettem, hogy a molossusokat megismerjem, illetve megismertessem Magyarországgal és a környékbeli országokkal. Így váltam e fajtacsoport valamennyi tagjának meghonosítójává. Általam először került hazánkba:

MASTINO NAPOLETANO (1985)
A Moloss kennel alapítója: INEZ (kép), az újkori mastino napoletano tenyésztés alapköve Magyarországon.
További "Moloss-mastinok":
Moloss Afra, az első homok színű mastino napoletano Magyarországon 1987.
Moloss Chasse 1988.

BULLMASTIFF (1985)
Az ország első bullmastiff szukája: CASSIE OF COLOM, (született 1984) angol import.
További import kutyák és "Moloss-bullmastiffok":
Colom Snady 1987. Angol import.
Moloss Jumbó 1987.
Moloss Gary 1995 (kép).

DOGUE DE BORDEAUX (1989)
Etbie du Terroir Bordelais (szuka), az ország első bordeaux-i kutyája, Franciaországból importálva 1989-ben.
További import bordeaux-i dogok:
Epi des Chenaies de Kom Pystou (Pako) 1989. Francia import.
Estephe du Terroir Bordelais 1992. Francia import (kép).

MASTIFF -angol mastiff- (1989)
Magyarország első (angol) mastiffjai, Dafhne és Dozma des Chenaies de Kom Pystou. Mindkettő francia import.
További saját tenyésztésű mastiffok:
Moloss Ancsa, 1990.
Moloss Cerberus, 1992 (kép).

TOSA INU (1991)
MAGYARORSZÁG ELSŐ TOSÁJA, az 1991-ben importált Honey Kampai V. D. Akkelei.
Az import kutyák közül:
Kuma Benibana V. D. Akkelei, 1990. EUCH- és WCH, INTER.CH (kép).
A Japán import JUDAI TSUKASA (Kenta) 1992. Japánban 4 mérkőzést vívott - mérlege: 2 győzelem, 2 vereség.

PERRO DE PRESA CANARIO -dogo canario- (1992)
1992-ben Tenerife szigeti nyaralás során vásárolt kanári szigeteki kan (Bardino) lett az ország első dogo canarioja.
Import és saját tenyésztésű presa-k:
Atlas és Lucky, fiatal tenyészpár az USA-ból. 1994 (kép).
Moloss Macho, 1996.

PERRO DE PRESA MALLORQUIN -perro dogo mallorquin- (1995)
E fajta tenyésztésének kezdete 1995-ben indult.
A fotón egy saját tenyésztésű tenyészpár 1998-ból (Moloss Chino és Amelita).

Érdeklődésem a molosserekhez közelálló fajtákra is kiterjedt, mégpedig azokra, amelyek olyan ősökkel rendelkeztek mint a working bulldog, vagyis a dolgozó, ősi angol bulldog, mely megállta a helyét az arénákban és segítséget jelentett a hatalmas jószágok lefogásában. (Ez az ősi kutya testfelépítésben egyáltalán nem hasonlított ma élő rokonára a mai show angol bulldogra.) Ezért olyan fajtákat kutattam fel, amelyek hordozzák ezen fajtajegyeket és megállnák a helyüket a fenti feladatok ellátásában, ezek pedig:

AMERICAN BULLDOG -amerikai bulldog- (1992)
A fajtában itthon az elsők ('92), az USA-ból érkeztek: Whitey és K1 of Sune-Grip.
További import kutyák:
Riad s. Champion Rugfer 1993, USA import (kép).
Bono 1995, USA import.

OLD ENGLISH BULLDOG -a ősi angol bulldog mai rekonstrukciója- (1995)
Tenyészpár 1995-ből.

Ennyi fajtát egy kennelben tartani, tenyészteni, fejleszteni, kiállításon bemutatni nagyon nagy feladat, rengeteg pénzt és időt emésztene fel. Éppen ezért feltettem magamnak a kérdést: Ha egy fajtát tenyésztenék a molossusok csoportján belül, vajon melyik lenne az?

"A célom az volt, hogy olyan kutyám legyen amely legjobban hasonlít a középkori harci mastiffokhoz tudásban, külső megjelenési formában, erőben. Fontos volt számomra, hogy a kutya harcias legyen, emberekkel ne legyen agresszív, de könnyen kiképezhető legyen őrző-védő feladatokra, szeresse a családot és 15 km futás ne jelentsen problémát."

Így a választásom a TOSA-ra esett, amely minden elvárásomnak megfelel. Úgy vélem a tosa a molosserek "királya".
Mivel a legtöbb molossust tenyésztettem ezáltal tapasztaltam, hogy melyik a legjobb.
Jlenleg TOSA, AMERICAN BULLY ÉS SPORT BULLDOG
fajták találhatók meg a Moloss kennelben.

A kennel alapítása óta, már több mint 20 éve a Moloss kennel kutyái bejárták az összes kontinenst (!).


("Moloss-kutya" a világ 35 országába került, ezzel erősítve MAGYARORSZÁG molosseres hírnevét.)

Kiss István, 2010